Gazdasszony születik

Voltunk Apuval bevásárolni, és vettünk ezeket: lakat, kertészkesztyűk, metszőolló, fűrész, balta, gereblye, ásó; ez utóbbi nagyon menő, karbonszálas nyele van, kemény, de kicsi, kezes jószág, zombik fejbecsapkodására is kiválóan alkalmas.
Kivisszük majd őket és elrejtjük a házikában, de nem sok kedvem van hozzá az az igazság, mert nagyon frusztráló, hogy igazából semmit sem tudok csinálni kint, még avart takarítani sem akarok látványosan, mert nem kellene felhívni senki figyelmét, hogy kijárunk, és esetleg otthagyunk dolgokat.

És olyan gyönyörű indiánnyár van, amilyen évek óta nem volt, és olyan jó lenne ott élni már, és délutánonként saját dombtetőre kiülve nézni szerteszét az őszbe...

It's official

Megjött a határozat és a vadonatúj tulajdoni lap, rajta vannak a neveink, elég fura dolog, mintha már felnőttek lennénk vagymi. Ennek örömére komolyabban elkezdtünk azon gondolkozni, hogy egész pontosan miből is lesz nekünk házikánk. Mert per pillanat pénzünk például egyáltalán nincs.

Elvileg három lehetőségünk van, de igazából csak kettő, mert az első annyira szörnyű, hogy nem is jöhet szóba; megmutatom a kis vázlatomat, összegek nélkül is érthető lesz.

1. Lehetőség: lakást megtartani és kiadni, banki hitelből építkezni
Kell: önerő (legalább x), hitel (legalább 4 x), gyűjtögetés (4 év: legalább x+4x)
Kezdés: kb. 2012 nyár          Befejezés: 2015 nyár (?)
Pro:
- megmaradna a lakás,
- a beszedett albérleti díj majdnem fedezné a havi törlesztőrészletet.
Kontra:
- eladósodnánk 20 évre (visszafizetés a végén: kb. 10x),
- valószínűleg magát a házat plusz a másik lakást is jelzálogolni kellene,
- a kezdeti 9x összegből nem lehetne lakhatóan felhúzni a házat (lakhatási engedély kérdéses),
- lakásnak folyamatosan bérlő és karbantartás kellene.

2. Lehetőség: lakás eladásra hirdetni 10x összegért
Kell: vevő (legalább 9x), gyűjtögetés* (4 év: legalább 5x)
Kezdés: kb. 2013 tavasz (?)          Befejezés: 2015 nyár (?)
Pro:
- nem kellene hitelt felvenni,
- az összegből elkészíthető lenne a teljes ház.
Kontra:
- nem maradna meg a lakás,
- a lakás örökléskor felbecsült értéke és a 9x közötti különbözet után illetéket kellene fizetni,
- jelenlegi gazdasági helyzetben nehéz (lehetetlen?) lenne ennyiért vevőt találni belátható időn belül,
- illetékmentesség határidejéhez igazodni kellene (ha az ingatlanárak tovább csökkennek, és kevesebbért kell eladni, később sürgetne az idő, és nehéz lenne rövid idő alatt lakhatóan felhúzni a házat).

3. Lehetőség: lakás eladásra hirdetni 8x összegért
Kell: vevő (legalább 8x), gyűjtögetés* (4 év: legalább 5x)
Kezdés: kb. 2012 tavasz (?)          Befejezés: 2014 nyár (?)
Pro:
- nem kellene hitelt felvenni,
- időben el lehetne kezdeni az építkezést,
- viszonylag normális kezdőösszegből lehetne építkezni, valószínűleg elkészíthető lenne a teljes ház.
Kontra:
- nem maradna meg a lakás,
- érték alatt kellene eladni a lakást.


Jövő héten elkezdek aktívkodni hirdetésfeladás ügyben, és megbeszélek néhány találkozót ingatlanügynönökkel, hátha okosabbak leszünk utána, hogy egyáltalán a mostani helyzetben mennyiért mehetne el a lakás. Amiért szívem szerint még a második pontbani áránál is sokkal többet kérnék, mert egyszerűen tökéletes, de válság van, olcsó volt a telek, valamit valamiért; pf.

Faghann iarraidh iarraidh eile

Gondoltam megörökítem egy kicsit a múltat is, a keresgélés fázisát, mert nem volt ám egyszerű menet, hátha még valamikor tanulunk a dokumentálásból. A legelején, mikor még csak nagyon távlati terv volt az egész kertesházasdi, csak egy dolog volt biztos: ha csak nem nyerünk a lottón, belátható időn belül nem lesz elég pénzünk ahhoz, hogy Budapest valamelyik zöld kerületébe költözzünk, főleg hogy ragaszkodtunk a budai oldalhoz, és annak is a tizenegyedik kerülethez közeli részeihez. Úgyhogy kezdetben Diósdon kerestünk: egyrészt, mert mivel ott laknak Sz.-ék, azt ismertük, másrészt mert közel van és jó kis hely az; harmadrészt meg mert mikor olyan két évvel ezelőtt véletlenül átkeveredtünk Érdligetre, és csodáskodva végigkocsikáztunk a fákkal teli dombjain, és megbámultuk a gyönyörű házait, és beléjük szeretve utánanéztünk a lehetőségeknek, kiderült, hogy húszmillió alatt nincs ott telek, és nagyjából huszonnégynél kezdődnek azok, amik tetszenek is. Aztán Diósd is szűkült: a Liget rész rögtön kiesett az árak miatt, van egy Felsőgazdag dűlő, ami meg azért, mert láttunk elég szakadt utcákat benne, és maradt Sashegy, ahol szintén nem jöhetett szóba bármi, mert egy része közel van az autópályához, egy másik a vonatsínekhez, egy harmadikat beszövik a magasfeszültségű vezetékek, egy negyedik meg esős időben csatornaszagú... mondom én, hogy nem volt egyszerű.
A helyen kívül vitás volt a méret is. M. egész családja egyöntetűen azt állította, hogy hétszáz négyzetméter ilyen nagy beépíthetőségnél (20-30%) bővel elég lesz, nem kell nagyobb, sőt, csak kisebbet szabad, mert hatalmas munka és gond egy nagy kert karbantartása. M. azt mondta, neki tulajdonképpen mindegy, ő kicsiben és nagyban sem fog földművelni, úgyhogy akkora legyen, amekkorát én szeretnék; nekem meg minden vágyam egy nagy kert volt. Nézegettünk amúgy akkorákat, de egyszerűen nem tudtam rájuk képzelni álmaink életét - én szeretnék egy nagy kiülős udvart, borostyánnal befutott fészert és rózsával fedett lugast, szeretnék egy kis konyhakertet, reggelizős teraszt, játszóhelyet a kutyának (akkorát, hogy ne legyen depressziós rajta - bármennyit is nevet ki emiatt mindenki), és parkolórész is kellene, és jó lenne az egészet körbekeríteni valami vastag növényzetfallal, amin nem lát be senki.

A keresgélés tehát semmilyen szempontból sem volt valami egyszerű, Diósd nem nagyon bővelkedik az ezer négyzetméteres telkekben (mert végül ennyiben egyeztünk ki), legalábbis az a része, aminek más baja nincs. Gyakorlatilag egy darabot sikerült felhajtani, valamikor tavaly tavasszal, ami minden szempontból ideálisnak tűnt: csendes Budapest-határán utcában, 1217 négyzetméter (jó, kicsit túllőttünk) 18 szélességgel (ez is elég ritka, a környék tele van hosszú és nagyon keskeny csíktelkekkel), fúrt kúttal, sok fával és örökzölddel, egyik oldalán szolgalmi úttal, másikon lakatlan szőlőssel, háta mögött távoli szomszéddal. Három hátránya volt: egy lakható kis faház, ami miatt azonnal ugrott volna az illetékmentesség, egy teljesen idióta tulajdonos, akit hiába kutattunk fel személyesen, mert kiderült róla, hogy kizárólagos megállapodása van egy ingatlanirodával, aminek a jutalékát természetesen rajtunk akarta behajtani - és itt jön a legnagyobb hátrány, a 13,9 milliós ár, amiből konkrétan félmilliót sem volt hajlandó elengedni, mert rettentően frusztrálta, hogy volt olyan hülye, hogy anno nem adta el annak, aki tizenötöt fizetett volna ki érte. Alkudozni egyszerűen képtelenség volt vele, elvakult ökör volt, semmilyen kompromisszumot nem akart (például, hogy bontsuk le a házat előbb, és spóroljuk meg az illetéket átminősíttetéssel), és szegény M. dolgán az sem könnyített, hogy én meg teljesen belezúgtam a kertbe, már tervezgettem, hogy hol lesz mi.
Végül szerencsére semmi sem lett sehol. Mivel a bank jelzálog nélkül egyszerűen nem adott volna elegendő hitelt, hogy kipótoljuk az önrészünket, és Apu lakását nem akartuk terhelni, abban maradtunk, hogy várunk őszig, és mikor lejár az ingatlanos szerződése, megkaphatjuk a telket tizenháromért. Meg is vettük volna, mert tényleg nagyjából egyetlen opciónak tűnt, és végülis jó telek is volt, de az eladó nem jelentkezett, és valami isteni sugallat folytán mi sem, és mikor végül felhívtuk, azt mondta, már nincs meg (azóta is hirdeti, tizennyolcért, poor bastard). Így elkezdtünk tovább nézgelődni, és kiderült, hogy a válság miatti áresések következtében, ugyanennyiért már az addig elérhetetlen túloldalon, Érdligeten is lehet tapogatózni; hát így.

Ezennel elmondhatom, hogy ingatlan-ügyben a sors kegyeltje vagyok - már kétszer is megmentett attól, hogy az elsőre beleszeretős portékával kifizetésig jussak, és mindkétszer jobbat küldött helyette. Apu mostani lakása előtt egy paranoiás vénasszonyét néztem ki neki, az is tökéletesnek tűnt, borzasztóan szomorú voltam, mikor nem tudtunk megegyezni, mert ő ragaszkodott, hogy a fogyatékos unokaöcsikéje írja meg az adásvételit, amiről még egy értelmesebb ovis is láthatta, hogy csak őt védi. És másodszorra is sikerült megúszni, ezúttal még többet: hogy marhanagy törlesztőrészlettel kötelezzük el magunkat huszonöt évre egy túlárazott telek mellett, aminél van sokkal jobb, sokkal szebb helyen, sokkal olcsóbban, és sokkal adósságmentesebben.
Nem vagyok egy túlzottan spirituális ember, cserében önközpontú és libácska igen, úgyhogy azt szeretem hinni, hogy minden, ami történik vagy nem, azért történik vagy nem, hogy végül jobb legyen tőle nekem, és szeretteimnek. És lőn.

Címadó

Amíg nem volt in the bag a telek, nem nagyon mertünk álmodozni arról, hogy mi lesz rajta. Én néha elengedtem a fantáziámat, de a tavalyi kudarcból tanulva (erről majd egy másik posztban részletesen) M. szerencsére mindig visszarángatott a földre, és türelmesen elismételgette hatvanadszorra is, hogy nem, egyelőre ne találjam ki a nappali ablakainak helyét, mert még bármi lehet. Néztünk ugyanis teljesen sík, és kétfajta meredek telket is (egyik utcától lefele, másik, akár a mostani, utcától felfele lejtős), sőt föld alá építkezés is szóba került, szóval valóban nem volt valami sok értelme konkrétumokon gondolkozni, amíg ténylegesen meg nem vettünk valamit.

De most már lehet, és aktívan vadászunk is a legjobb megoldásra. Vannak olyan pontok, amikhez nagyon ragaszkodunk, igazából ezért is nem gondolkoztunk soha komolyan kész ház vásárlásában, mert beosztásilag és elrendezésileg nekünk egyszerűen nem jön be ez a stílus, ami itthon ennyire elterjedt: vékony közlekedők labirintusa, amerikai konyha, jó esetben másfél fürdőszoba, esetleg külön épületben a garázs. Mi mindenképp akarunk egy nagy pincét (az lesz ugyanis a geek-szoba), szintenként egy fürdőszobát (plusz a nagy hálószobának külön egyet, és pincébe is legalább egy vécét), belépős tárolót szekrények helyett, és szeretnénk ha a garázsból kimászkálás nélkül elérhető lenne a lakószint.
A méret miatt (körülbelül 150 négyzetmétert szeretnénk) az egyszintes ház szinte soha nem is jött a képbe, mert az túl sokba kerülne; na meg én nagyon szeretnék egy kis elszeparált sarkot (M.Apuka szerint toronyszobát) magamnak, és azt is, ha a hálók nem lennének a nappalival egy szinten - egyszerűen fóbiám, hogy látogatóba érkezett emberek ott bóklásznak, eltévednek és/vagy benyitogatnak (volt már rá példa), és az én alvókuckómba ne kukkoljon be senki na, csak akit beinvitálok. Emeletes megoldásban a három szint (pince mindenképpen lesz, és azzal annyi lenne) kicsit túlzásnak tűnt, a tetőtérről meg mindenki lebeszélt, mert elviselhetetlenül meleg, így egy amerikai weboldalon, ahol kész terveket lehet megnézegetni és vásárolni, elkezdtem beleásni magam az eltolt szintes házakba, amik náluk nagyon népszerűek, és állítólag költséghatékonyabbak is. Nekünk ez a megoldás még egy dolog miatt ideális lenne: jó volna, ha a pincéből a hálóba jutáshoz M.-nek nem kellene két emeletnyi akadálypályán felküzdeni magát, és így a nappaliból néhány lépcsőfok megmászásával már simán eljutna mindenhová.

Persze még semmi sem végleges, de beindult a gépezet - M.Anyuka* előrukkolt egy tervvel; nem olyannal, amilyenekkel én szoktam, hogy dejóvolnaha, hanem igazi, mérnöki hozzáálláshoz méltó, részletesen megrajzolt háztervvel. Ennek megfelelően komplikált is, első ránézésre pont semennyit értettem meg belőle, de aztán valamennyire kitisztult a kép. A saját házukat is ő tervezte amúgy, bár szakmailag nem építészmérnök, és az nagyjából a leglogikusabban összerakott családi ház, amit valaha láttam (így sokszáz hirdetésen túl), ha nem lenne olyan hatalmas, elég lenne egyszerűen lemásolni, és szavunk sem lenne. És volt egy olyan incidens, amit M.Apuka mesélt el, miközben ő szerényen mosolygott, hogy a tetőkészítő ember megjegyezte, hogy amit kér az kivitelezhetetlen, mire az volt a válasza, hogy dehogyis, nézze csak, és előkapta a kis szögfüggvényeit. Szóval jó kezekben vagyunk, most már csak a lakást kellene eladni sok pénzért valami gazdag brit agglegénynek, és jövőre már ott is őszölhetnénk.

* Félelmetes ez a nő amúgy, ezt még muszáj kiírnom magamból, mert mindig kikészülök tőle... nem normális dolog, hogy egy nőben lehet ilyen agy, ráadásul egy pici, törékeny, kedves, jófej nőben, aki a legegyszerűbb beszélgetőpartnerrel is megtalálja a hangot. Nem bírom felfogni, hogy hogy lehetnek olyan dolgok a fejében, amik ennyire távol állnak tőlem, hogy esélyem sincs megérteni őket, miért tud ilyeneket, minden hímsoviniszta nézetemet megrengeti, nincs ez így jól. Valamikor megpróbálom majd felölteni a vázlatát, hogy mindenkinek egyértelmű legyen, miről beszélek.

City Folk

Vasvilla; nem gereblye, vasvilla. Az van a házikában, bizony, és teljesen magamtól jöttem rá a múltkori téves beazonosításra, amint megnéztem egy kicsit közelebbről. Használtam is, teljesen önállóan kiderítettem, hogy kiválóan lehet dolgokat pakolni vele kupacba, avarral vegyült száraz fűcsomókat például, ami nagyon dicséretes dolog, lévén, hogy eredetileg is ilyesmi a funkciója, az irodalomban is szénakazlak környékén fordul elő általában. Maradjunk annyiban, hogy gyorsan rájöttem: attól, hogy az ember olvasott már parasztok életéről szóló regényt, ne feltétlenül ragaszkodjon hozzá, hogy majd ő jól összerak egy forradalmi vetésforgót, erre vannak ugyanis M. szuper könyvei.

Apuval nagyjából lemértük a kerítéseket, hogy hozzávetőlegesen kiderüljenek az oldalak hosszai (nem teljesen szabályos téglalap alakú ugyanis) és a fák helyei (most fedeztem fel, hogy több van, mint amennyit eredetileg észrevettem - amint említettem, megfigyelésben zseni vagyok), mert majd szükségem lesz ezekhez a kis kerttervezős programomhoz.
Én összeszedegettem a szemeteket, és készítettem egy csinos farakást a lehullott száraz ágakból, Apu meg közben felfedezte a padlást, mert az is van, egy sötét sarokba állította az ágyat, és mögé rejtette az ottmaradt szőnyegeket, hogy nehogy valami hajléktalan kedvet kapjon a beköltözéshez... igen, a paranoiámat örököltem. Juteszembe, a szembeszomszédnál megint csobogott, és most két fekete autó is állt a ház előtt, csak szólok, hogy nyoma legyen.
Felmásztunk a helikopteres szomszédhoz is, nagyon creepy hely, óriás fákkal benőtt meredek domb, régen viszonylag jó állapotú ház lehetett a legtetején, de már teljesen tönkre van menve, ablakok kiszedve, berendezés ellopkodva, ami maradt, az szétszórva. Kell majd egy szalonnasütéssel egybekötött szerepjátékot szervezni a telekre, és egyik feladatnak azt adni, hogy másszanak fel (valakik, én biztos nem) valamit megkeresni egyik szobában - egy ilyen quest éjjel szerintem akkora adrenalinlöket, hogy amúgy csak nagyon sok pénzért lehetne befizetni hasonlóra.

Most meg elmegyek aluszni, és azt álmodom, hogy már ott lakunk.

Nem csak játék és mese...

Lassan olyan gyakran járok ide, mintha valami valódi történés is lenne a telek kapcsán, pedig dehogy, ó milyen messze is van az még. Annyi mindenesetre már pár nap alatt is kiderült, a majdnem-telektulajdonosnak levésnél egy rosszabb dolog biztos van: a telektulajdonosnak vanás, olyan formában, hogy a tulajdonképpeni építkezés (hogy az odaköltözésről ne is beszéljünk) időpontja még csak fel sem sejlik sehol a jövőben.
Mert persze tervezek, kertépítős* weboldalakat nézegetek sóvárogva, programokat keresek, amikkel a tegnap részletezetteket gépen is megnézhetővé tudnám tenni, lelkesen böngészem M. ajándékkönyvét, és lépésről-lépésre útmutatók mélységéig dokumentálódom (ma éppen sziklakert ügyében), egyszóval szánalmas vagyok. Ja és M. tegnap kinevette a kis lelkes leírásomat, mert azt mondja, mit jelent egy teleknél az, hogy bal meg jobb felső sarok, szóval nem elég az alapbánatom, még családon belüli atrocitások is érnek.

Amúgy annyi konkretizálódott, hogy valamelyik nap, mikor már végre elmúlik ez a majom kánikula, elmegyünk Apuval szakbótba, és veszünk szakkesztyűt és szakszemeteszsákokat és szaklombseprűt, és egy kicsit rendet rakok a házikák körül. Semmi különöset nem akarok csinálni, mert amíg nincs kapu, nem szeretnék látványos mozgást produkálni, nehogy valaki azt gondolja, hogy van értelme bemenni és feltörni bármit is (nem is lenne); csak takarítani szeretnék egy kicsit, rakásba szedni a gallyakat, esetleg megvizsgálni a terepet későbbre, amikor majd a sövényültetéshez kell sáncot készíteni. Ó, jó lesz ez.

* Amint kiderült, ezt angolul "landscaping"-nek hívják hivatalosan, nem ám holmi parasztos garden-valaminek.

Látogatás

Ma megnéztük magunknak a telket, felmásztunk a házikákhoz, lefűrészeltük a lakatokat, az egyikben találtunk egy rozoga ágyat, továbbá kapát meg gereblyét; a másikba nem tudtunk bemenni, mert az ajtó kinyithatatlanságig megereszkedett, de majd igyekszünk, mert úgy láttuk, hogy van benne például egy vécé, úgyhogy jó volna felderíteni, mert ezek szerint jó eséllyel víz is.
A hátsó szomszéd telkére vezető szolgalmi utat, illetve a házuk előtti szakadékos rész egy darabját megtisztították a napokban, fel akarom majd hívni őket, hogy miért, mert ha esetleg megvásárolja valami újgazdag, aki megengedheti magának a helikopteres építkezést, akkor jó lenne megosztani vele a gázbevezetés költségeit.

Csináltam sok fotót, nem tudom mennyire fogok velük menni, de az lenne a lényeg, hogy feltérképezhetőek legyenek a terepvisznyok, hol és hogyan mennek a teraszok, melyiket lenne majd érdemes összevonni az alattalevővel, hogy normális méretű udvarrészek alakuljanak ki. Az ex-tulaj (mert a jelenlegiek mi vagyunk, ó) adott az általuk engedélyeztetett házterv mellé egy ilyen szintvonalas tereprajzot is, de ahhoz annyira de annyira hülye vagyok, hogy igencsak meglepődtem, mikor (miközben én a szép színes háromdimenziós látványtervekben gyönyörködtem) M.Anyuka az egész paksamétából azt kapta elő, mint a lényeges dokumentumot, amivel kezdeni is lehet valamit (ennyit a mérnök versus filológus összehasonlításról). Remélhetőleg az általam is értelmezhető képekkel kombinálva nagyjából be tudom lőni belőle, hogy hol mit lenne praktikus kialakítani.

Így ránézésre a bal felső sarokba kellene egy szép mohás sziklakert, mert az van a legközelebb az erdőhöz, így a legárnyékosabb, és amúgy is van ott egy meredek rész, amit mesterségesen vájtak ki, hogy a házikákhoz szükséges nagy részt kialakítsák. Aztán az folytatódna jó magas cserjékkel és dús borostyánfallal végig a hátsó kerítés mentén, hogy ha tényleg lesz valaha ott szomszéd, akkor se lásson át. A jobb felső sarokban van egy lejtősebb napos rész, oda szeretném telepíteni a veteményeskertemet - ennek az alja beletorkollana egy alsó telekhatárig nyúló füves lejtőbe, aminek egyenletesnek kellene lennie, és arra lenne jó, hogy majd a fűnyíró traktorral fel lehessen menni rajta, és bekanyarodgatni a bal oldalon kialakított teraszokra; ezt is a kerítés mentén végig sövényfal választaná el a szolgalmi úttól.
Az udvar fő része az a bal oldalon lenne, mert azt határolja az erdő, illetve a kis jobboldali lejtőcsíktól kezdődne és a bal kerítésig érne, ami vastag kétoldali sövényekkel és füves utacskával együtt is egy legalább tizenöt méternyi szélességet jelent. A legtetőn, közvetlenül a sziklakert és felső sövény alatt lenne egy hatalmas árnyékos kiülős rész: van ott egy cseresznyefa és négy öreg tölgy, és az utóbbiak úgy növesztették az alsó ágaikat, hogy egy természetes sátor alakult ki belőlük, ami alá még így építmények nélkül is képtelenség fellátni az utcáról. A házikák miatt az a rész már most teljesen vízszintes, de majd bontás utáni tereprendezéskor érdemes lesz hozzáadni az alatta levő teraszt is, hogy még szélesebb legyen - lehet majd ott hintapadocska és függőágy, asztal székkel és internettel, sok virágágyás és alvó kutyó M. lábánál, aki regényt ír, ilyenek... És az ez alatt levő következő két teraszt megint össze lehetve vonni, elválasztónak kőtámfal, közepén néhány lépcsővel, és ez az alsó terasz nyílhatna a nappaliból mondjuk; lenne rajta árnyékolónak tető, ami folytatódhatna rózsás lugasban, és ott lehetne reggelizni a kis saját paradicsomot... és most befejezem, mielőtt nyáltengerbe fullad az egész.

Ücsörögtünk a dombtetőnkön, és jó volt. És azt, ragacs ide vagy oda, még el kell mondanom, hogy a fáinkon csicseregtek a madarak, a közeli erdő mellett ugattak a kutyák, az utca túloldalán csobogott a víz*, a valahányadik szomszédban zsibongtak a gyerekek, és olyan lélekszanatórium-érzése volt az egész helynek, mint egy Kosztolányi versben (csak halálfélelem nélkül).

* Az utószóban megcsillan a józan ész és egészséges gyanakvás, bele a suburban idillbe: a szembeszomszéd telken egy irdatlan nagy és randa ház áll, kétméteres betonkerítés mögé rejtve, ahol a honlapja szerint agykontrolltanfolyamokat és különféle test- és lélekmasszázsokat lehet kipróbálni, továbbá sós trutymóban lebegni miközben ezoterikus zene szűrődik be a szférákból vagyhonnan. Mi mindebből csak zen vízcsobogást hallottunk ma, de csak idő kérdése, hogy veszélyesebb méreteket öltsön a szekta, és azonmód megkeresnek az illetékes szervek, és terepszínű egyenruhás mesterlövészek települnek a bükkfáinkra (akiknek előzékenyen kávét lopok ki reggelente, Godóbab csőrös poharában, hogy le ne bukjunk a gőzölgéssel). És akkor majd kiposztolom ide, hogy én megmondtam.

Kezdődik.

Szóval van egy telkünk; két Dexter-évad és két Kisca-pocózás között földbirtokosok lettünk. Semmilyen életrengető katarzis nem vert le a lábunkról ettől, nem komolyodtunk meg hirtelen, és nem érezzük egyszerre felelős felnőtteknek magunkat, úgyhogy jó lesz ez.

Most próbálok valamilyen konkrétabb tervvel előállni, hogy hogyan tovább, mert az már egészen biztos, hogy nem fogok hónapokat-éveket kibírni a kiköltözésig, mire végre valamit kezdek a kerttel. Nagyon sok mindenre nem fogok menni, mert a kerítés rozoga, a kaput ellopták, és a közvetlen közelben senki sem lakik, úgyhogy tujákat például nem ültethetek, mert biztos kiszedegetnék előbb-utóbb. De a külső részre, ahol nem erdő határolja a telket, tenni szeretnék valamilyen gyorsan növekedő sövényt, ami az elején túl kicsi ahhoz, hogy a nagy gaztól látszódjon az utcáról, de normális méretűre cseperedik, mire az építkezés elkezdődik. Persze az sem egyszerű, mert nem tudom, milyen szerszámokat vásároljak hozzá (Apu majd eljön velem boltba ezügyben, úgyhogy ez elvileg megoldódik), nem tudom, mennyire van jó helyen a kerítés (a térképhez képest, ahol szabályos téglalap alakú, nekem úgy tűnik, mintha a helyszínen befelé egy kicsit keskenyedne az egész, szóval lehet hogy újra kell majd mérni), nem tudom, hogyan oldjam meg az öntözést (eddig legalábbis úgy tűnik, hogy bár telken belül van a víz, az aknánál tovább nem megy), és egyáltalán... lakótelepen felnőtt városi lány vagyok, életemben csak két darab gyökeres karácsonyfát ültettem el, amikből egyik azóta is lassan de biztosan haldoklik...

Mindenesetre az idei őszi terv a sövény, a következő lépés meg az, hogy télen mindenféle palántákat akarok nevelgetni az ablakainkban, hogy tavaszra elindítsam a veteményeskert-projektet. A kert hátsó részén van egy olyan hely, amit se az erdő, se a saját fák nem árnyékolnak, és az utcáról sem igazán látszik - na oda szeretnék készíteni olyan hat darab magaságyást. (Már el is képzeltem, hogy saját kezűleg ácsolom össze deszkákból, később meg majd szintén én magam építek a doboz köré szép tégla- vagy kőerődítményt, és az csinos lesz... igen, az esztétikai érzékem egyelőre jóval fejlettebb, mint a gyakorlatiasságom, de lelkes vagyok, don't hold that against me.) Hogy mi lesz az ültetvényen, azt majd az M. által rendelt komoly szakirodalomból szándékozom kisilabizálni, de mindenképp olyasmikkel szeretnék kísérletezni, amiket a boltban nem gyakran (vagy soha sem) veszek meg, mert még sosem kóstoltam, fogalmam sincs hogyan kell finoman elkészíteni, vagy túl szezonális/drága, ahhoz hogy rendszeresen/sokat bevásároljak belőle. Biztos lesz csicsóka, spárga, ruccola, padlizsán, csicseriborsó, málna, és M.Apukától kapok magból kelesztett gránátalmafácskát, nagyon menő.
Hát így vagyunk.

Landownerz!

Pwned!

Utolsó százon

Ha minden igaz, holnapután aláírjuk a szerződést. Hát nem kevés tötymörgés volt itt, ahhoz képest hogy a lehető legegyszerűbb forgatókönyve van a dolognak: neki van egy eladó telke, nekünk van egy elköltendő pénzösszegünk, és a kettőt kitartó taktikázás következményeképpen végül szinkronba sikerült hozni.

A mégmindig bizonytalankodás meg az aggódós címke azért, mert nem volt elég a sok közműs zűr, hogy a gáz telek-előtt helyett ötven méterre elérhető, és csak főcsőhosszabbítással, áram nincs, de villanykörte és kapcsoló a házikóban igen, a vízaknában (ahova halált megvető bátorsággal lemásztam, meztelen csigák, százlábúak és óriáspókok közé) a saját mellett egy titokzatos második vízóra is van... Szóval miután M. végigrohanta a megfelelő intézményeket ezek tisztázásához, az elmúlt pár napban a tulaj hatszor átvariálta a további részleteket is - utaljunk vagy készpénzezzünk, mi szerezzünk ügyvédet vagy ők hoznak, el tud jönni a feleség is vagy ő írja alá helyette -, és még most sem mernénk mérget venni rá, hogy megvan a végleges verzió. Az ártárgyalással szerencsére többet nem próbálkozott, bár az is igaz, hogy továbbra is minden költség felmerülésekor megpendíti, hogy akkor ő ezt a kiváló borával kívánná lerendezni.

Most többet nem is írok, majd örülünk pénteken, ha lehet végre, csak gondoltam megemlítek egyet s mást, hogy a nagy boldogságban és jövőtervezésben nehogy valaha is elfelejtsük, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Napi nagy közhelyünket igazságunkat hallották.