2012. január 9., hétfő
2012. január 8., vasárnap
Ahol a szálak találkoznak...
M. a teleknél: Milyen vicces lenne, ha jövő ilyenkor ilyenkor már innen járnál be dolgozni. Vagy innen nem járnál...
:)
:)
2012. január 7., szombat
No regrets
Ma kimentünk megöntözni a karácsonyi fenyőnket, amit M. ültettetett ki múlt héten - már így pár nap után is látványosan nagyobb és zöldebb, új levelei nőttek, és úgy általában boldog kis fának tűnik.
Viszont a vasgyűjtögetők (legalábbis ez a valószínű) elvitték a vízaknánk tetejét, egy rozsdás lemezt, amit minél előbb pótolni kell majd, még mielőtt valakinek eszébe jut, hogy lemászik és ellopkodja a műanyag csöveket is. Nem is csodálkoztunk túlzottan, semmivel sem volt rögzítve, és a nem létező kaputól is csupán két lépésre van, inkább az a fura, hogy csak most tűnt el, nem hamarabb... válság van...
És még az volt, hogy lemértük a távokat összehasonlításilag M. munkahelyétől a telekig, két útvonalon is: Törökbálint és Diósd felé - mindkettő 12 kilométer körül van, ami végülis nem is annyira vészes. Persze onnan még jönni kell kicsit befele, mostani itthonig még van olyan négy és fél kilométer, innen meg az én munkahelyemig további kettő és fél; vagyis olyan húsz lesz majd oda hazajárni, napi negyven két irányban. Édeskevés, ha mindeközben az ember gyönyörű természetközeli környezetben lakhat, gyakorlatilag egy köpésre mindentől, ami nyüzsgés - szerencsés választás volt. Most már csak egy csomó pénz kell, hogy mi is igazán azok legyünk.
Apropó, ahogy autókáztunk ott a környéken, láttunk pár helyet, ahol még nézegettünk telkeket a vadászatok során, közöttük egyet, ami főbb és aszfaltos utcán van, kicsit sem meredek, és anno főleg M.-nek eléggé tetszett, mert hatalmas ősfák vannak az elején, és egy igazi patak határolja. Az ára miatt nem jöhetett szóba, ahogy végül a másik sem a szembedomboldalon, amiért én voltam oda, mert szép széles, fasoros, rendezett utcára nyílt. És elégedetten állapítottam meg, hogy egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, hogy végül M. legkedvencebbjére esett a választás, bár eleinte engem kissé elbizonytalanított az erdő közelsége és a közvetlen szomszédok hiánya. Most pont emiatt az elszigeteltség miatt örülök neki, már cseppet sem tűnik ijesztőnek, sőt kifejezetten örülök, hogy ennyire vadregényes - milyen jó is lesz majd kinézni az ablakon, és kiülni a teraszra vagy a kertbe, és csak fákat meg nyugalmat látni. Ó, mikormár?
Viszont a vasgyűjtögetők (legalábbis ez a valószínű) elvitték a vízaknánk tetejét, egy rozsdás lemezt, amit minél előbb pótolni kell majd, még mielőtt valakinek eszébe jut, hogy lemászik és ellopkodja a műanyag csöveket is. Nem is csodálkoztunk túlzottan, semmivel sem volt rögzítve, és a nem létező kaputól is csupán két lépésre van, inkább az a fura, hogy csak most tűnt el, nem hamarabb... válság van...
És még az volt, hogy lemértük a távokat összehasonlításilag M. munkahelyétől a telekig, két útvonalon is: Törökbálint és Diósd felé - mindkettő 12 kilométer körül van, ami végülis nem is annyira vészes. Persze onnan még jönni kell kicsit befele, mostani itthonig még van olyan négy és fél kilométer, innen meg az én munkahelyemig további kettő és fél; vagyis olyan húsz lesz majd oda hazajárni, napi negyven két irányban. Édeskevés, ha mindeközben az ember gyönyörű természetközeli környezetben lakhat, gyakorlatilag egy köpésre mindentől, ami nyüzsgés - szerencsés választás volt. Most már csak egy csomó pénz kell, hogy mi is igazán azok legyünk.
Apropó, ahogy autókáztunk ott a környéken, láttunk pár helyet, ahol még nézegettünk telkeket a vadászatok során, közöttük egyet, ami főbb és aszfaltos utcán van, kicsit sem meredek, és anno főleg M.-nek eléggé tetszett, mert hatalmas ősfák vannak az elején, és egy igazi patak határolja. Az ára miatt nem jöhetett szóba, ahogy végül a másik sem a szembedomboldalon, amiért én voltam oda, mert szép széles, fasoros, rendezett utcára nyílt. És elégedetten állapítottam meg, hogy egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, hogy végül M. legkedvencebbjére esett a választás, bár eleinte engem kissé elbizonytalanított az erdő közelsége és a közvetlen szomszédok hiánya. Most pont emiatt az elszigeteltség miatt örülök neki, már cseppet sem tűnik ijesztőnek, sőt kifejezetten örülök, hogy ennyire vadregényes - milyen jó is lesz majd kinézni az ablakon, és kiülni a teraszra vagy a kertbe, és csak fákat meg nyugalmat látni. Ó, mikormár?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)