Vár itt valaki jogerőre?

Megkaptuk az építési engedélyt. Odamentem a Polgárok Házába (csodálom, hogy ez még nem Nemzeti), húztam sorszámot. Behívtak. Eddig jó, de aztán kiderült, hogy a főnökasszonynál van aláírásra, menjek ki, húznak nekem másik sorszámot, és jó lesz. Mire leültem, a másik sorszám is csilingelt, indulok sebesen, szembe fut egy nő az ajtóból, hogy maga vár a F. utcára?, én várok, akkor ne jöjjön, mert aláírja a főnökasszony.Visszaültem, vártam. A következő 10 percben különböző nők jelentek meg a helyiségben, próbáltam köztük kiszúrni a főnökasszonyfejűt, szinte mindegyiknek volt hozzám 1-2 szava (vár itt valaki jogerőre?), végül kijött valaki, kezében a papírral, aláírtam és szabad voltam, mint a madár. Nem panaszokodom, gyors volt a dolog, csak fura volt a sorszámok és a valóság kapcsolata. Stay tuned.

Fuck

Ma írt az adóhivatal, és közölte, hogy 10% illetéket fizessünk be, mert elutasították kérelmünket, hogy tekintsenek el tőle; ugyanis amióta utoljára a diósdi telek kapcsán alaposan utánanéztünk, változtak a törvények, és már nem kell lakható háznak lenni a telken ahhoz, hogy illetékmentes legyen - bármilyen építmény elég, még az a tyúkól is, ami most rajta van.
Igen, mi voltunk a bénák, hogy nem jártunk utána eléggé, és olyan ügyvédet választottunk, aki szintén nem, de akkor is bassza meg - dühít, mert ha tudjuk, akkor megspóroltuk volna ezt az őszintén szólva kurvasok pénzt: az ex-tulaj simán beleegyezett volna, hogy M. egyik embere egyszerűen kimenjen és egy délután alatt lebontson mindent a francba, ingyen és bérmentve.
Most már semmit sem tehetünk, fellebbezni értelmetlen pénzpocsékolás lenne; azért megpróbálunk részletfizetést kérni, hátha.
Egyetlen vigaszunk, hogy így nem kell rettegnünk, hogy négy év alatt nem fut le minden, és nem kapjuk meg időben a használatbavételi engedélyt, mert akkor ugye kamatostul kellene befizetni az egészet. Próbálunk erre gondolni, de azért elég nehéz.

Közben egy ingatlanügynök most beindult, és állítólag a héten hoz potenciális vevőket nekünk, M. meg annyit aktívkodott, hogy beszerzett egy építészt, aki teljesen elfogadta M.Anyuka tervét, és minden ellenvetés meg okoskodás nélkül megpróbálja megvalósítani nekünk. Szóval vannak jó dolgok is, csak most nehéz csak azokra koncentrálni, miközben épp lehúzunk fél milliót a budin... :(

Hát ilyesmi...

ArchiCAD 14

Gondoltam, jó lesz az elképzeléseket formába önteni, úgyhogy belenéztem -- egy kis segítséggel -- az ArchiCAD-be, és jó. Kölcsönzök majd egy példányt, de előtte SSD-t teszek a gépbe, hogy ne fél óra alatt bootoljon. Ennek nem sok köze van a telekhez, de végül is jobb gép -- gyorsabb CAD -- gyorsabb terv. Úgyhogy hétvégén valahogy belevarázsolom azt a bizonyos szintvonalas rajzot, és el lehet kezdeni rendesen agyalni. Tavasszal valamit el kell kezdeni. Nincs más megoldás.

Gazdasszony születik

Voltunk Apuval bevásárolni, és vettünk ezeket: lakat, kertészkesztyűk, metszőolló, fűrész, balta, gereblye, ásó; ez utóbbi nagyon menő, karbonszálas nyele van, kemény, de kicsi, kezes jószág, zombik fejbecsapkodására is kiválóan alkalmas.
Kivisszük majd őket és elrejtjük a házikában, de nem sok kedvem van hozzá az az igazság, mert nagyon frusztráló, hogy igazából semmit sem tudok csinálni kint, még avart takarítani sem akarok látványosan, mert nem kellene felhívni senki figyelmét, hogy kijárunk, és esetleg otthagyunk dolgokat.

És olyan gyönyörű indiánnyár van, amilyen évek óta nem volt, és olyan jó lenne ott élni már, és délutánonként saját dombtetőre kiülve nézni szerteszét az őszbe...

It's official

Megjött a határozat és a vadonatúj tulajdoni lap, rajta vannak a neveink, elég fura dolog, mintha már felnőttek lennénk vagymi. Ennek örömére komolyabban elkezdtünk azon gondolkozni, hogy egész pontosan miből is lesz nekünk házikánk. Mert per pillanat pénzünk például egyáltalán nincs.

Elvileg három lehetőségünk van, de igazából csak kettő, mert az első annyira szörnyű, hogy nem is jöhet szóba; megmutatom a kis vázlatomat, összegek nélkül is érthető lesz.

1. Lehetőség: lakást megtartani és kiadni, banki hitelből építkezni
Kell: önerő (legalább x), hitel (legalább 4 x), gyűjtögetés (4 év: legalább x+4x)
Kezdés: kb. 2012 nyár          Befejezés: 2015 nyár (?)
Pro:
- megmaradna a lakás,
- a beszedett albérleti díj majdnem fedezné a havi törlesztőrészletet.
Kontra:
- eladósodnánk 20 évre (visszafizetés a végén: kb. 10x),
- valószínűleg magát a házat plusz a másik lakást is jelzálogolni kellene,
- a kezdeti 9x összegből nem lehetne lakhatóan felhúzni a házat (lakhatási engedély kérdéses),
- lakásnak folyamatosan bérlő és karbantartás kellene.

2. Lehetőség: lakás eladásra hirdetni 10x összegért
Kell: vevő (legalább 9x), gyűjtögetés* (4 év: legalább 5x)
Kezdés: kb. 2013 tavasz (?)          Befejezés: 2015 nyár (?)
Pro:
- nem kellene hitelt felvenni,
- az összegből elkészíthető lenne a teljes ház.
Kontra:
- nem maradna meg a lakás,
- a lakás örökléskor felbecsült értéke és a 9x közötti különbözet után illetéket kellene fizetni,
- jelenlegi gazdasági helyzetben nehéz (lehetetlen?) lenne ennyiért vevőt találni belátható időn belül,
- illetékmentesség határidejéhez igazodni kellene (ha az ingatlanárak tovább csökkennek, és kevesebbért kell eladni, később sürgetne az idő, és nehéz lenne rövid idő alatt lakhatóan felhúzni a házat).

3. Lehetőség: lakás eladásra hirdetni 8x összegért
Kell: vevő (legalább 8x), gyűjtögetés* (4 év: legalább 5x)
Kezdés: kb. 2012 tavasz (?)          Befejezés: 2014 nyár (?)
Pro:
- nem kellene hitelt felvenni,
- időben el lehetne kezdeni az építkezést,
- viszonylag normális kezdőösszegből lehetne építkezni, valószínűleg elkészíthető lenne a teljes ház.
Kontra:
- nem maradna meg a lakás,
- érték alatt kellene eladni a lakást.


Jövő héten elkezdek aktívkodni hirdetésfeladás ügyben, és megbeszélek néhány találkozót ingatlanügynönökkel, hátha okosabbak leszünk utána, hogy egyáltalán a mostani helyzetben mennyiért mehetne el a lakás. Amiért szívem szerint még a második pontbani áránál is sokkal többet kérnék, mert egyszerűen tökéletes, de válság van, olcsó volt a telek, valamit valamiért; pf.

Faghann iarraidh iarraidh eile

Gondoltam megörökítem egy kicsit a múltat is, a keresgélés fázisát, mert nem volt ám egyszerű menet, hátha még valamikor tanulunk a dokumentálásból. A legelején, mikor még csak nagyon távlati terv volt az egész kertesházasdi, csak egy dolog volt biztos: ha csak nem nyerünk a lottón, belátható időn belül nem lesz elég pénzünk ahhoz, hogy Budapest valamelyik zöld kerületébe költözzünk, főleg hogy ragaszkodtunk a budai oldalhoz, és annak is a tizenegyedik kerülethez közeli részeihez. Úgyhogy kezdetben Diósdon kerestünk: egyrészt, mert mivel ott laknak Sz.-ék, azt ismertük, másrészt mert közel van és jó kis hely az; harmadrészt meg mert mikor olyan két évvel ezelőtt véletlenül átkeveredtünk Érdligetre, és csodáskodva végigkocsikáztunk a fákkal teli dombjain, és megbámultuk a gyönyörű házait, és beléjük szeretve utánanéztünk a lehetőségeknek, kiderült, hogy húszmillió alatt nincs ott telek, és nagyjából huszonnégynél kezdődnek azok, amik tetszenek is. Aztán Diósd is szűkült: a Liget rész rögtön kiesett az árak miatt, van egy Felsőgazdag dűlő, ami meg azért, mert láttunk elég szakadt utcákat benne, és maradt Sashegy, ahol szintén nem jöhetett szóba bármi, mert egy része közel van az autópályához, egy másik a vonatsínekhez, egy harmadikat beszövik a magasfeszültségű vezetékek, egy negyedik meg esős időben csatornaszagú... mondom én, hogy nem volt egyszerű.
A helyen kívül vitás volt a méret is. M. egész családja egyöntetűen azt állította, hogy hétszáz négyzetméter ilyen nagy beépíthetőségnél (20-30%) bővel elég lesz, nem kell nagyobb, sőt, csak kisebbet szabad, mert hatalmas munka és gond egy nagy kert karbantartása. M. azt mondta, neki tulajdonképpen mindegy, ő kicsiben és nagyban sem fog földművelni, úgyhogy akkora legyen, amekkorát én szeretnék; nekem meg minden vágyam egy nagy kert volt. Nézegettünk amúgy akkorákat, de egyszerűen nem tudtam rájuk képzelni álmaink életét - én szeretnék egy nagy kiülős udvart, borostyánnal befutott fészert és rózsával fedett lugast, szeretnék egy kis konyhakertet, reggelizős teraszt, játszóhelyet a kutyának (akkorát, hogy ne legyen depressziós rajta - bármennyit is nevet ki emiatt mindenki), és parkolórész is kellene, és jó lenne az egészet körbekeríteni valami vastag növényzetfallal, amin nem lát be senki.

A keresgélés tehát semmilyen szempontból sem volt valami egyszerű, Diósd nem nagyon bővelkedik az ezer négyzetméteres telkekben (mert végül ennyiben egyeztünk ki), legalábbis az a része, aminek más baja nincs. Gyakorlatilag egy darabot sikerült felhajtani, valamikor tavaly tavasszal, ami minden szempontból ideálisnak tűnt: csendes Budapest-határán utcában, 1217 négyzetméter (jó, kicsit túllőttünk) 18 szélességgel (ez is elég ritka, a környék tele van hosszú és nagyon keskeny csíktelkekkel), fúrt kúttal, sok fával és örökzölddel, egyik oldalán szolgalmi úttal, másikon lakatlan szőlőssel, háta mögött távoli szomszéddal. Három hátránya volt: egy lakható kis faház, ami miatt azonnal ugrott volna az illetékmentesség, egy teljesen idióta tulajdonos, akit hiába kutattunk fel személyesen, mert kiderült róla, hogy kizárólagos megállapodása van egy ingatlanirodával, aminek a jutalékát természetesen rajtunk akarta behajtani - és itt jön a legnagyobb hátrány, a 13,9 milliós ár, amiből konkrétan félmilliót sem volt hajlandó elengedni, mert rettentően frusztrálta, hogy volt olyan hülye, hogy anno nem adta el annak, aki tizenötöt fizetett volna ki érte. Alkudozni egyszerűen képtelenség volt vele, elvakult ökör volt, semmilyen kompromisszumot nem akart (például, hogy bontsuk le a házat előbb, és spóroljuk meg az illetéket átminősíttetéssel), és szegény M. dolgán az sem könnyített, hogy én meg teljesen belezúgtam a kertbe, már tervezgettem, hogy hol lesz mi.
Végül szerencsére semmi sem lett sehol. Mivel a bank jelzálog nélkül egyszerűen nem adott volna elegendő hitelt, hogy kipótoljuk az önrészünket, és Apu lakását nem akartuk terhelni, abban maradtunk, hogy várunk őszig, és mikor lejár az ingatlanos szerződése, megkaphatjuk a telket tizenháromért. Meg is vettük volna, mert tényleg nagyjából egyetlen opciónak tűnt, és végülis jó telek is volt, de az eladó nem jelentkezett, és valami isteni sugallat folytán mi sem, és mikor végül felhívtuk, azt mondta, már nincs meg (azóta is hirdeti, tizennyolcért, poor bastard). Így elkezdtünk tovább nézgelődni, és kiderült, hogy a válság miatti áresések következtében, ugyanennyiért már az addig elérhetetlen túloldalon, Érdligeten is lehet tapogatózni; hát így.

Ezennel elmondhatom, hogy ingatlan-ügyben a sors kegyeltje vagyok - már kétszer is megmentett attól, hogy az elsőre beleszeretős portékával kifizetésig jussak, és mindkétszer jobbat küldött helyette. Apu mostani lakása előtt egy paranoiás vénasszonyét néztem ki neki, az is tökéletesnek tűnt, borzasztóan szomorú voltam, mikor nem tudtunk megegyezni, mert ő ragaszkodott, hogy a fogyatékos unokaöcsikéje írja meg az adásvételit, amiről még egy értelmesebb ovis is láthatta, hogy csak őt védi. És másodszorra is sikerült megúszni, ezúttal még többet: hogy marhanagy törlesztőrészlettel kötelezzük el magunkat huszonöt évre egy túlárazott telek mellett, aminél van sokkal jobb, sokkal szebb helyen, sokkal olcsóbban, és sokkal adósságmentesebben.
Nem vagyok egy túlzottan spirituális ember, cserében önközpontú és libácska igen, úgyhogy azt szeretem hinni, hogy minden, ami történik vagy nem, azért történik vagy nem, hogy végül jobb legyen tőle nekem, és szeretteimnek. És lőn.

City Folk

Vasvilla; nem gereblye, vasvilla. Az van a házikában, bizony, és teljesen magamtól jöttem rá a múltkori téves beazonosításra, amint megnéztem egy kicsit közelebbről. Használtam is, teljesen önállóan kiderítettem, hogy kiválóan lehet dolgokat pakolni vele kupacba, avarral vegyült száraz fűcsomókat például, ami nagyon dicséretes dolog, lévén, hogy eredetileg is ilyesmi a funkciója, az irodalomban is szénakazlak környékén fordul elő általában. Maradjunk annyiban, hogy gyorsan rájöttem: attól, hogy az ember olvasott már parasztok életéről szóló regényt, ne feltétlenül ragaszkodjon hozzá, hogy majd ő jól összerak egy forradalmi vetésforgót, erre vannak ugyanis M. szuper könyvei.

Apuval nagyjából lemértük a kerítéseket, hogy hozzávetőlegesen kiderüljenek az oldalak hosszai (nem teljesen szabályos téglalap alakú ugyanis) és a fák helyei (most fedeztem fel, hogy több van, mint amennyit eredetileg észrevettem - amint említettem, megfigyelésben zseni vagyok), mert majd szükségem lesz ezekhez a kis kerttervezős programomhoz.
Én összeszedegettem a szemeteket, és készítettem egy csinos farakást a lehullott száraz ágakból, Apu meg közben felfedezte a padlást, mert az is van, egy sötét sarokba állította az ágyat, és mögé rejtette az ottmaradt szőnyegeket, hogy nehogy valami hajléktalan kedvet kapjon a beköltözéshez... igen, a paranoiámat örököltem. Juteszembe, a szembeszomszédnál megint csobogott, és most két fekete autó is állt a ház előtt, csak szólok, hogy nyoma legyen.
Felmásztunk a helikopteres szomszédhoz is, nagyon creepy hely, óriás fákkal benőtt meredek domb, régen viszonylag jó állapotú ház lehetett a legtetején, de már teljesen tönkre van menve, ablakok kiszedve, berendezés ellopkodva, ami maradt, az szétszórva. Kell majd egy szalonnasütéssel egybekötött szerepjátékot szervezni a telekre, és egyik feladatnak azt adni, hogy másszanak fel (valakik, én biztos nem) valamit megkeresni egyik szobában - egy ilyen quest éjjel szerintem akkora adrenalinlöket, hogy amúgy csak nagyon sok pénzért lehetne befizetni hasonlóra.

Most meg elmegyek aluszni, és azt álmodom, hogy már ott lakunk.

Nem csak játék és mese...

Lassan olyan gyakran járok ide, mintha valami valódi történés is lenne a telek kapcsán, pedig dehogy, ó milyen messze is van az még. Annyi mindenesetre már pár nap alatt is kiderült, a majdnem-telektulajdonosnak levésnél egy rosszabb dolog biztos van: a telektulajdonosnak vanás, olyan formában, hogy a tulajdonképpeni építkezés (hogy az odaköltözésről ne is beszéljünk) időpontja még csak fel sem sejlik sehol a jövőben.
Mert persze tervezek, kertépítős* weboldalakat nézegetek sóvárogva, programokat keresek, amikkel a tegnap részletezetteket gépen is megnézhetővé tudnám tenni, lelkesen böngészem M. ajándékkönyvét, és lépésről-lépésre útmutatók mélységéig dokumentálódom (ma éppen sziklakert ügyében), egyszóval szánalmas vagyok. Ja és M. tegnap kinevette a kis lelkes leírásomat, mert azt mondja, mit jelent egy teleknél az, hogy bal meg jobb felső sarok, szóval nem elég az alapbánatom, még családon belüli atrocitások is érnek.

Amúgy annyi konkretizálódott, hogy valamelyik nap, mikor már végre elmúlik ez a majom kánikula, elmegyünk Apuval szakbótba, és veszünk szakkesztyűt és szakszemeteszsákokat és szaklombseprűt, és egy kicsit rendet rakok a házikák körül. Semmi különöset nem akarok csinálni, mert amíg nincs kapu, nem szeretnék látványos mozgást produkálni, nehogy valaki azt gondolja, hogy van értelme bemenni és feltörni bármit is (nem is lenne); csak takarítani szeretnék egy kicsit, rakásba szedni a gallyakat, esetleg megvizsgálni a terepet későbbre, amikor majd a sövényültetéshez kell sáncot készíteni. Ó, jó lesz ez.

* Amint kiderült, ezt angolul "landscaping"-nek hívják hivatalosan, nem ám holmi parasztos garden-valaminek.

Landownerz!

Pwned!

Utolsó százon

Ha minden igaz, holnapután aláírjuk a szerződést. Hát nem kevés tötymörgés volt itt, ahhoz képest hogy a lehető legegyszerűbb forgatókönyve van a dolognak: neki van egy eladó telke, nekünk van egy elköltendő pénzösszegünk, és a kettőt kitartó taktikázás következményeképpen végül szinkronba sikerült hozni.

A mégmindig bizonytalankodás meg az aggódós címke azért, mert nem volt elég a sok közműs zűr, hogy a gáz telek-előtt helyett ötven méterre elérhető, és csak főcsőhosszabbítással, áram nincs, de villanykörte és kapcsoló a házikóban igen, a vízaknában (ahova halált megvető bátorsággal lemásztam, meztelen csigák, százlábúak és óriáspókok közé) a saját mellett egy titokzatos második vízóra is van... Szóval miután M. végigrohanta a megfelelő intézményeket ezek tisztázásához, az elmúlt pár napban a tulaj hatszor átvariálta a további részleteket is - utaljunk vagy készpénzezzünk, mi szerezzünk ügyvédet vagy ők hoznak, el tud jönni a feleség is vagy ő írja alá helyette -, és még most sem mernénk mérget venni rá, hogy megvan a végleges verzió. Az ártárgyalással szerencsére többet nem próbálkozott, bár az is igaz, hogy továbbra is minden költség felmerülésekor megpendíti, hogy akkor ő ezt a kiváló borával kívánná lerendezni.

Most többet nem is írok, majd örülünk pénteken, ha lehet végre, csak gondoltam megemlítek egyet s mást, hogy a nagy boldogságban és jövőtervezésben nehogy valaha is elfelejtsük, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Napi nagy közhelyünket igazságunkat hallották.

Kezdődik?

Azt hiszem, még úgy pár napig erőteljesen aggódni fogok. Teljesen alaptalanul, valószínűleg, de ez a sármom része - végülis okkal bárki tud aggódni, az olyan közönséges dolog.
Remélhetőleg jövő héten visszajövök, és beírom ugyanezt a címet kérdőjel nélkül, és megpróbálom nagyon röviden elmesélni hogy mi is. Bár a fejlécből már sejthető... hm... don't jinx it; húzok innen.