Stagnálunk, irigykedünk

Ezer éve nem voltunk a teleknél, mindig tervezgettük, hogy megnézzük őszi színekben is, de aztán M. rengeteget dolgozik és sulizik, én folyton kripli vagyok (most épp takony)... szóval a sok kerti szerszám azóta is utazgat velem a csomagtartóban és a hátsó ülésen, és keményen motivál a figyelmes közlekedésre, mert milyen lenne már városi dámaként úgy kimúlni, hogy beleáll a fejembe egy gereblye. M. átíratta a nevére az egyetlen közműnket, a vizet, és egy ismerősről megrendelte a földmérést (vagy mi az, amikor kitűzik a telekhatárokat, és berajzolják a domborzatot), hogy a tervezőprogramba majd be tudja pakolni a terepviszonyokat jól; és sajnos körülbelül ez minden előrelépésünk egyelőre.

Ingatlanügynököktől épp ma kezdtem megkapni az első szerződéstervezeteket, mert Apu ugyan befejezte a parkettajavítást, de sajnos közben M. megint összeszerzett egy durva mellékhere gyulladást, és mégsem akartunk kockáztatni, hogy esetleg jönne valaki lakásnézőbe, ő meg jegeli a családi ékszereket a nappaliban. Amúgy némelyik ismertebb ingatlaniroda nevetségesen szigorú feltételekkel dolgozik, nem is hinném el, hogy van akkora ökör, aki azokat aláírja, ha nem találkoztunk volna már magunk is legalább eggyel a telekkeresések közepette. (Jut eszembe, M. autójáról a lakópark parkolójában lelopkodtak egy félmillányi felszerelést, úgyhogy most kibérelt egy garázst a szomszédos társasházban, és hát annak a tulaja sem volt egy egyszerű eset...) Na mindegy, majd megirkálom nekik, hogy mennyibe vagyunk hajlandóak belemenni, aztán lesz valami.
Az a baj, hogy nem nagyon van miért lelkesedni, mert a sok bebukófélben szerencsétlenkedő devizahiteles miatt tele van a piac nagyon olcsó lakásokkal, a gazdasági helyzet az meg annyira leromlott, hogy ha van is érdeklődő, az nyilván azt veszi meg, amivel első látásra úgy látja, hogy jól jár. Ez a lakás meg tényleg nagyon jó, és egyedien felújított, és egy csoda, de ennek megfelelően nem is szeretnénk annyiért adni, amennyiért a többit kínálják a környéken. És szerintem egy értelmes-igényes külföldin kívül senki sem értékelné annyira, amennyit pedig simán ér, mert mindenki úgy gondolkozik, hogy jó balkáni módra megveszi a lerobbantat kevésért, aztán az évek során gyűjt rá és fokozatosan bütykölgeti.

A fent említett irigykedés meg felemás... Az van, hogy vannak M. szüleinek családi barátai nagyjából velünk egyidős "gyerekekkel", akik közül egyik pasi és a felesége néhány évvel ezelőtt egyik közeli utcában vettek telket. Ugyanakkora mint a mienk, csak egyrészt nagyon meredek, másrészt egy miénknél is háborúsabb utcán van, harmadrészt valami ökör szomszédokkal vannak körülvéve, szóval innen a felemásság: igazából semmi pénzért sem cserélnénk velük. De ők most már olyan háromnegyeden túl állnak házépítésileg, és abban reménykednek, hogy az ünnepeket már ott töltik... hát ez bizony elég irigylésreméltó, mit nem adnánk ha, és mikor már mikor lesz az, hogy mi is a falak színét válogatjuk, és aggódunk, hogy elég száraz-e a hajópadló.
Óna, jöjjön már egy jól szituált és jó ízléssel megáldott yuppie, akinek kell egy menő legénylakás, és legyünk túl rajta!

ArchiCAD 14

Gondoltam, jó lesz az elképzeléseket formába önteni, úgyhogy belenéztem -- egy kis segítséggel -- az ArchiCAD-be, és jó. Kölcsönzök majd egy példányt, de előtte SSD-t teszek a gépbe, hogy ne fél óra alatt bootoljon. Ennek nem sok köze van a telekhez, de végül is jobb gép -- gyorsabb CAD -- gyorsabb terv. Úgyhogy hétvégén valahogy belevarázsolom azt a bizonyos szintvonalas rajzot, és el lehet kezdeni rendesen agyalni. Tavasszal valamit el kell kezdeni. Nincs más megoldás.